TANULJUNK!

Nem leszek népszerű.

Azt hallottam a rádióban, -meg is lepődtem- hogy az óvónőknek hétévente alkalmassági vizsgát kell tenniük. Elgondolkodtató. Tudom, hogy a kar vezetésében napirenden van az e-learning, meg minden efféle. Csak valahogy azok a malmok lassan őrölnek és közben csak duzzadunk duzzadunk, mint a mesebeli kis gömböc.

Sokat, sok helyütt -főleg „szakmai” berkekben foglalkozunk a nyomasztó létszám problémával. Ugyanakkor nem igen látom annak jelét, hogy a természetes kiválasztódáson kívül-más kontraszelekció lenne. Pedig van tanulni valónk! Sólyom László az első Magyar Ügyvédek Napja rendezvényen kijelentette: „A kamara, mint köztestület garantálja tagjainak szakmai hozzáértését, a jogi képviselet, illetve jogvédelem lege artis ellátását…”

Nehéz szakmánk (hivatásunk) van. A többségnek sokféle üggyel kell szembesülnie. Hol bontóperben képviselünk, hol hagyatéki tárgyaláson járunk el, azután társaságot alapítunk, adunk veszünk, védjegy bejelentéssel élünk és még van aki, mind emellett védelmet is ellát . Mint egy sokkarú Siva istenség.

A jogszabályok pedig állandóan változnak. A perekben jó lenne a bírói gyakorlatot ismerni, hisz a részletekben bújik el…és van a számtalan etikai és szakmai norma, előírás. Úgy gondolom ezen szabályzatok minket kell hogy védjenek, mert ha úgy járunk el, ahogyan előírták, akkor egy panaszos bejelentést némi papirhalom (esetlegesen számítógépes program vezérelte kimutatás) bemutatásával egycsapásra megcáfolunk, a belénk vetett bizalmat nem ássuk alá, avagy a bizalmatlanságnak fricskát mutatunk.

Könyvvizsgáló barátnőm, amikor kamarája ellenőrizte hetekig dohogott, jajgatott. Ezt javaslom én is?? Igen. Számon kell kérni rajtunk egy sor dolgot. Remélem, aki nem ért egyet velem, hozzá szól! Ha van valakinek jobb ötlete, mondja el.
Például a letétkezelésről szóló szabályzat is sok feladatot ró ránk. Ha ezt betartanánk, akkor nem hallhatnánk csúnya híreket arról, hogy ez meg az az ügyvéd hogyan sikkasztotta el a védtelen állampolgár pénzét… és mi mit teszünk érte, hogy ne így legyen??

Kérném szépen tessenek rajtunk számon kérni! Hallom, hogy lesz ellenőrzés, 10 darab ez évben, itt, Pesten. A matek nem erősségem, de .. ……..

Mondtam hogy népszerűtlen leszek, lehet, hogy most hozzám látogatnak el és cincálnak ízekre???
Megint idézek a köztársasági elnök beszédéből:” De milyen szűrő működik a bemeneti oldalon?” Én is ezt kérdem.
Folytatom az idézetet: „ tudjuk, hogy a bírói karon és az ügyészségen belül is mennyire fontos az élethosszig tartó továbbképzés.. Ez itt mindenki saját belátására van bízva.”

Ha mi egyszer leszakvizsgáztunk (én például biróit tettem) életünk végéig, illetve amíg az egészségünk engedi, -mert nyugdíj ugye semmi,- praktizálunk. Próbálunk lépést tartani a technikával, a folyton folyvást változó joganyaggal. Ki így, ki úgy. Számos cég méregdrága egész napos elegáns környezetben zajló konzultációkat szervez. Nálunk a kamara általában igen színvonalas, de a helyhiány miatt sokszor követhetetlen konferenciát szervez. Ebből jóval több kellene, azt hiszem a tagdíjból futna rá. Itt nem kell koszt és egyebek, csak egy jó előadó. Hallottam nagyon jó, nívós, jól hasznosítható előadást bírótól és kamarai tisztségviselőtől, és hallottam kevésbé érdekes, didaktikus jogszabály felolvasást ezen kamarai alkalmakkor.

Ahogy az ügyvéd jelölteknek van iskolájuk, nekünk is be kellene ülni abba a padba. Természetesen a nyugdíjas korosztály felmentést kell, hogy kapjon! Náluk a sokéves gyakorlat minden döccenőn átsegít, feltéve ha valaki nem 70 évesen áll be ügyvédnek… Az iskola végeztével jöhet a számonkérés.

Mondtam, hogy nem leszek népszerű. Tudom. Kérem szóljanak hozzá.

Dr. Sándor Éva

Bp. 2009.01.20